Szerencsére úgy alakult, hogy idén is részt vehettem az Ünnepi könyvhéten. Tavaly voltam először, ami nagyon nagy élmény volt, így nagyon boldog voltam, hogy idén is el tudok menni. :)
A szombati napomról írtam egy élménybeszámolót. :)
Ez tényleg az, amire a neve utal, egy állati jó hajtogató! :D Úgy hajtogattam és ragasztgattam a kislányommal, mint egy kisgyerek! Nagyon élveztük az alkotást! :)
75%-ban igaz történet. Olvastam már több műfajban a szerzőtől és eddig sosem okozott csalódást. Biztos voltam benne, hogy most sem fog, de arra nem számítottam, hogy ebben a kis könyvecskében ilyen nehéz olvasmány lapul.
Volt egy elképzelésem erről a könyvről olvasás előtt. Az elején még úgy gondoltam, be is jön, aztán olyan fordulatokat olvastam sorban, hogy csak ámultam rajta. Ha itt lenne a folytatás, már az is késő lenne. :))