A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kedvencem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kedvencem. Összes bejegyzés megjelenítése

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó [Értékelés]

Ad egy: Hogy lehet így vége???
Ad kettő: Hála az égnek, hogy lesz folytatás.
Ad három: Hol a következő rész? Idevelemoströgtön!


Rick Yancey: Végtelen tenger

Amint befejeztem az első részt, mindjárt megrendeltem a folytatást.




Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az ​​első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt.
Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek…
Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő – életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.
„A Végtelen tenger lenyűgöző folytatása, mondhatni továbbfejlesztése a trilógia kitűnő nyitókötetének.” – USA Today
Eredeti megjelenés éve: 2014

Véleményem:


>

*
Beszerzés ideje: 2016. január 22.
2016. január 27., 21:15 - 2016 január 31. 00:37
Cartaphilus, Budapest, 2015
310 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632664125 · FordítottaHavadi Krisztina
>

*

Figyelem! Spoiler előfordulhat!

Aztamindenit! Wow! *.*
Hűűű! *.*
Értelmesebben:
Yancey aztán tud írni, innentől kezdve a rajongója lettem!
Szinte végig pörögtek az események. Elképesztően izgalmas volt! Alig tudtam letenni!
Az egyetlen rész, ami annyira nem tetszett az Adu kórházban töltött ideje volt. Itt kissé vontatottnak találtam. 
 A végén pedig csavar csavar hátán, de a megfelelő mennyiségben. Mik ki nem derültek! Még mindig kérdéseket hagyva vagy alkotva… Egyáltalán nem számítottam ilyen befejezésre, ezek után vajon, mit hoz ki ebből Yancey?
Nagyon tetszett itt a váltott szemszög. Bár Zombiét kicsit hiányoltam, jobban megismerkedhettünk a többi szereplővel is. Leginkább Aduval.
Még jobban megszerettem a szereplőket, mint az első részben. Ott az elején nem tudtam azonosulni velük, de itt mindenkivel, mivel többet olvashatunk róluk.
Imádom  
Evan Walkert!!!!! ♡♡♡ Nem szokásom könyves karakterekre ájuldozni, kevés kedvencem van közöttük, de Evant nem lehet, nem szeretni. 
Akarom a következőt, most!!!

Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón

Íme a Könyvmolyképző kiadó tavalyi Szeretetcsomag ajándékkönyve, ennek hála szereztem be ezt a sorozatot, amely végül a kedvencemmé vált.




Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy ​​háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges?
A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.
Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?
„Egy nagyszerű sorozat végtelenül izgalmas lezárása.”
– Ashley Ferguson, amazon.com
„Képtelen voltam letenni. A sorozat mindhárom kötete minden egyes oldalával megragadta a figyelmemet. Nagyszerű olvasmány, korra való tekintet nélkül.”
– Brenda Benoit, amazon.com
Jaron izgalmas és lehengerlő kalandjai számos olvasót érintettek meg és hoztak lázba A hamis herceg és A szökött király című kötetekben. Kísérd el útjára Carthya hatalmas királyát! A New York Times bestsellerszerzője, Jennifer A. Nielsen lenyűgöző befejezést kanyarít történetének Az Árnytrónban!
Eredeti megjelenés éve: 2014

Véleményem:

>

*
Beszerzés ideje: 2015. december 5.
2016. április 16., 16:25 - 2106. április 17. 23:54
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633993347 · FordítottaSzujer Orsolya
>

*
Ez hihetetlen jó volt!!! *.* Imádtam!!! 
Nagyon tetszett az első két rész, de ez mindent vitt!
Az első mondattól kezdve alig tudtam letenni, folyamatosan történt valami, nem voltak üresjáratok, végig pörögtek az események.
Úgy terveztem, hogy lassan olvasom, mert nem szerettem volna, ha vége lesz, de egyszerűen sodort magával történet.
Jó kis csavarok voltak benne, amikre nem számítottam. Bár a végét sejtettem, mégis izgultam, hogy mi lesz. Semmiben sem voltam biztos. 
Nagyon megszerettem a szereplőket is. Tökéletesen át tudtam érezni, ami velük történik. Nielsen nagyon jól megformálta a karaktereket. Jaron rengeteget fejlődött a trilógia alatt, de mégis megmaradt a pimasz, szarkasztikus fiúnak, aki szembenéz a veszélyekkel, akkor is, ha fél. A másik kedvenc karakterem a sorozatból Mott volt. :) Már az elején megkedveltem és ez kötetről kötetre egyre csak erősödött. 
Ahogy már írtam az első kötetnél, az ilyen könyvek miatt nem hagyok fel az ifjúsági könyvekkel. Az Írónő végig színvonalasat alkotott, remek történetet kaptunk, jól kidolgozva, nagyon szerethető karakterekkel.
Bátran ajánlom mindenkinek, nekem kedvenc lett!
Ui.: Most nagyon elszomorodtam, hogy vége lett. :( Úgy olvasnám még…

Jennifer A. Nielsen: The Runaway King – A szökött király

Folytatódik a kaland!




Fülszöveg:

A ​​királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl?
Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire?
Visszatérhet-e valaha?
Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát?
Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel.
Kövesd a hős királyt!
„A szökött király pont az a fajta könyv, ami ráveszi a nem túl lelkes olvasókat, hogy előkapják a zseblámpát, és késő éjjelig olvassanak a takaró alatt.” – Deseret News
„Remek! Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Tömve van akcióval, feszültséggel és függővégekkel. Lenyűgöző!” – Marci Chappel, Amazon.com
„Már jó ideje nem olvastam olyan könyvet, amit nem bírtam letenni. Alig várom a harmadik kötetet!” – Mike C., Amazon.com
Eredeti megjelenés éve: 2013

Véleményem:

>

Beszerzés ideje: 2015. december 26.
2016. április 11., 18:32 - 2016. április 16. 00:39
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
356 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633992784 · FordítottaSzujer Orsolya
>

*
Ez a rész is nagyon tetszett! 
Szeretem az Írónő stílusát. Képes olyan ifjúsági regényt írni, ami mentes a klisséktől és érdekes, izgalmas. Nincsenek hullám-völgyek, végig élveztem az olvasást. 
Jaron egy nagyszerű, imádni való karakter. Szarkaztikus humora még a legkeményebb helyzetekben sem veszik el. Emellett nagyon bátor, mégis hiteles. Nem az a "semmitőlsemfélek" karakter, de mindig megteszi, amit helyesnek tart. Önfejű és határozott.
Ismét tetszett a könyv felépítése, cselekménye. Egyszerűen imádom ezt a történetet! A kalózos szál az elején kissé idegennek tűnt, de olyan szépen beledolgozta Nielsen a történetbe, hogy ezt is megszerettem.
Ha rágnám a körmöm, akkor biztos nem maradt volna a végére. Ismét remek végkifejletet kaptunk, fokozva az izgalmakat.
Bár még az utolsó rész vissza van, de engem megvett magának ez a sorozat és az Írónő is. A borítókról nem is beszélve. *.*

Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg

Ez a trilógia az év egyik nagy kedvence nálam. Egy fantasztikus kaland, 3 köteten át.






Fülszöveg:

Egy ​​merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.

Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.

„Letehetetlen.” – The New York Times Book Review

„Kaland, rejtély és feszültség bombabiztos elegye.” – Horn Book
„Remek könyv volt, és alig várom, hogy a kezembe kaparintsam a következő kötetet. A humor, a kaland és az izgalom tökéletes keverékét nyújtotta. Megérte megvenni!” – me, amazon.com
Eredeti megjelenés éve: 2012

Véleményem:

>

*
Beszerzés ideje: 2015. december 26.
2016. április 6., 18:33 - 2016. április 10. 18:25
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633738696 · FordítottaSzujer Orsolya
>

*

Tavaly a Könyvmolyképző kiadó Szeretetcsomag ajándékaként kaptam meg a 3. részt és annyira megtetszett a borító illetve fülszöveg, hogy megrendeltem az 1. és 2. részt is. 
Ennek a kötetnek a borítója is meseszép, ahogy az egész sorozatnak.

Imádtam ezt a könyvet. Az ilyen történetek miatt nem hagyok fel az ifjúsági könyvek olvasásával.

Az Írónő képes volt minden klissé nélkül megírni. Nincs túlzott tiniszerelem, sem üres járatok az iskolákban, nincs hisztis, idegesítő főszereplő… stb.
A  történet magával ragadó és izgalmas. Imádtam az első mondtattól az utolsóig. Nem unatkoztam egy percig sem. Maga a világ akár létezhetne is, teljesen hihető és reálisnak hat.
Saget egyszerűen imádtam, kedvenc könyves karakterré vált. Pimasz, szarkasztikus, humoros. Minden szorult helyzetből kivágja magát és szembe mer nézni bármilyen veszedelemmel. Tetszett a jellemfejődése, sokat változott a kötet alatt.

Már az elején tudtam ki lesz Sage, de ez semmit sem vont le az olvasás élményéből. Így is maradtak bőven fordulatok és a végét is úgy megoldotta az Írónő, hogy érdekes és izgalmas legyen. Annyira jól fel volt építve, hogy a végén élvezet volt helyre tenni a darabkákat.


Kívül-belül tökéletes!
Jöhet a következő rész!

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

Ezt a könyvet is csak azért vettem meg, mert akciós volt. Aztán megláttam a borítót... élőben egyszerűen gyönyörű! Azonnal beleszerettem!





Fülszöveg:

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?
Eredeti megjelenés éve: 2010

Véleményem:
>

Beszerzés ideje: 2015. augusztus 13.
2016. március 1., 17:12 - 2016. március 6. 14:06
 Athenaeum, Budapest, 2013
542 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632932507 · FordítottaBerta Ádám

>
*
Még keresgélem a szavakat…. 
Ez egy kívül-belül tökéletes és csodaszép könyv. A borító egyszerűen meseszép! A történet pedig két nagyon jól felépített, alaposan kidolgozott szálon fut. 
Amikor megvettem, nem erre számítottam. Azt gondoltam, hogy valami romantikus történet lesz, kisebb problémákkal. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. 
Lassan haladtam vele, mert menet közben fel kellett dolgoznom az eseményeket. Nehéz írni erről a könyvről, mert annyi minden van benne. Sok-sok érzelem futott át rajtam olvasás közben. Az Írónő olyan csodálatosan ír, hogy mindent át tudtam érezni, ami a szereplőkkel történt, teljesen belevesztem a regénybe.  
Sok szereplőt megszerettem és sokra dühös voltam. Charlie-ért megszakad a szívem, ahogy Beattie-ért is. 
Nem is kérdés, hogy kedvenc lett! Ezt már az elején is tudtam.

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, amint először megláttam. :)




Fülszöveg:

Ezzel ​​a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van.
TARTALOM
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Eredeti megjelenés éve: 2014

Véleményem:

>

*
Beszerzés ideje: 2015. december 26.
2016. január 5., 21:18 - 2016. január 7. 23:23
 Fumax, Budapest, 2015
262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514203 · FordítottaRusznyák Csaba
>

*

Először is a borító: egyszerűen fantasztikus! Nagyon ötletes, hogy ki van vágva a közepe és az első oldalon lévő madarakat láthatjuk.
Én úgy látom, nagyon megosztó lett ez a könyv. Vagy teljesen magával ragad, vagy zavarni fog néhány dolog.
Nem szeretném leírni miről is szól, csak a saját véleményem, érzéseim osztom meg. 
Azt kaptam, amit minden könyvnél szeretnék érezni… hogy letehetetlen ( csak még egy fejezet, csak még egy…), hogy befészkeli magát a gondolataim közé (még akkor is, ha épp nem olvasom), hogy ne irritáljanak a szereplők, akár jók vagy rosszak. Át tudjam érezni, ami velük történik.
Én ezt kaptam ettől a könyvtől. Az első mondattól kezdve fogva tartott, végig izgultam és néha, 1-1 jelenetnél bizony féltem is együtt a szereplőkkel. 
Olyan volt, mint egy nagy lélegzetvétel, legszívesebben le se tettem volna. Csak elkezdtem olvasni és teljesen belemerültem. Nem éreztem, hogy olvasok, nem néztem, hogy még hány oldal van vissza… semmit… csak pörgött a fejemben a saját magam által elképzelt „film”. 
Vannak megválaszolatlan kérdések, de ez az első könyv, ahol nem zavar, sőt! Imádom ezt a rejtélyt, amit az író meghagyott nekem. Így még érdekesebb, félelemkeltőbb, mintha minden kiderült volna. 
Imádtam az első szótól az utolsóig! Új kedvencet avattam.



Tracey Garvis Graves: Kötelék

Amikor megvettem ezt a könyvet nagy nyári akcióban, még nem sejtettem, hogy az egyik nagy kedvencemmé válik. 







Fülszöveg:

Amikor ​​a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.
Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.
Eredeti megjelenés éve: 2011

Véleményem:

>
Beszerzés ideje: 2015. augusztus 15.
2015. augusztus 31., 21:55 - 2015. szeptmeber 3. 23:15
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638964847 · FordítottaDörnyei Julianna Katalin
>

*
Eredetileg nem fogott meg a könyv, csak annyi jót olvastam róla, hogy végül mégis megvettem. 

A borító se igazán tetszett a neten nézve, de mikor kézhez kaptam teljesen beleszerettem. ^^ Gyönyörű! *.* 
Nagyon-nagyon tetszett a könyv!
Nagyon nehéz volt letenni, mindig történt valami a szereplőkkel. Jó volt végig kövteni hogyan oldják meg az eléjük kerülő akadályokat. Nem egyszer nagyon izgultam értük. A váltott szemszög külön tetszett. Végig követhettük T.J. felnőtté válását mind testileg, mind szellemileg. Annát is nagyon szerettem, nála is fellelhető egyfajta jellemfejlődés. Sokat viaskodik a korkülönbség miatt, ezáltal nem egy egyszerű szerelmi szál bontakozott ki. 
Igazán tetszett, hogy a megmenekülésük után még folytatódott a történet, nem egyszerűen megmenekültek és boldogan éltek, míg meg nem haltak. További megpróbáltatásokat kellett átélniük. Szembe kellett nézniük a médiával, új életet teremteni. A kapcsolatukban is problémák jelentek meg. 
Nagyon tetszett a könyv stílusa. Miközben átéreztem mi történik a szereplőkkel még sem kerültem letargikus állapotba. 
Örültem, hogy nem volt annyi tájleírás, csak amennyit a történet éppen megkövetelt. 
Szerettem T.J.-t és Annát, szerettem a szigetet, az ott töltött időt és szerettem, ahogy kiharcolták a maguk boldogságát, ahogy új életet építettek fel maguknak. 
Remélem olvashatok még az Írónőtől. :) Bekerült a kedvencek közé. ;)