A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban [Értékelés]

Lili Green visszatér és ismét vonza a veszélyes helyzeteket. Nevetésből, izgalomból, kínos jelenetekből nincs hiány, garantáltan beszippant a történet.


Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó [Értékelés]

Ad egy: Hogy lehet így vége???
Ad kettő: Hála az égnek, hogy lesz folytatás.
Ad három: Hol a következő rész? Idevelemoströgtön!


Carrie Cooper: A szemtanú [Értékelés]

Már egy ideje szemmel tartottam ezt a könyvet, az Álomgyár Angyalai turné pécsi állomásán pedig volt szerencsém élőben látni és meghallgatni a szerzőt. Azóta még inkább kíváncsi lettem erre a történetre. 

Dr. Cserjési Petra: Halott barátnők

Én, másokkal ellentétben, először a címre figyeltem fel, nem tudom megmagyarázni miért, de azonnal megfogott. Amikor pedig megnéztem a borítót, azonnal kattintottam a könyv adatlapjára. A fülszöveg után, mindjárt tudtam, hogy én ezt olvasni szeretném.



Kiadó: Álomgyár
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 312
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155596520



Fülszöveg:

Öt hulla. Egy tetthely. Egy közös pont.
Vagy mégsem?

George Cooper: Magánügy

A borító hamar felkeltette az érdeklődésem, akárcsak a fülszöveg. Azóta szemeztem ezzel a könyvvel, hogy először szembejött velem a moly.hu-n.



Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 420
ISBN: 9786155252525


Fülszöveg:

Milyen lenne egy regénye, ha Rejtő Jenő napjainkban írná meg? Talán ilyen: Csodálatos dolog egy örökség! Főleg akkor, ha van kinek átadni. De ha nincs, az sem baj. Egy tévútra tévedt magánnyomozó, és egy nyugdíjazás címén félreállított detektív csatasorba áll az örökös felkutatásával megbízott lelkes ifjú titánnal, hogy végül – egy észbontóan észbontó nővel kiegészülve – gyökerestül felforgassák a világ ellen szövetkező bűnös elemek életét.

Sylvia River: Reményhajsza

Amikor egy számomra új írótól olvasok, sosem tudom mire számítsak és ez ad egy kis plusz izgalmat is a kezdéshez.


A Szerző, Sylvia River küldte el nekem ezt a regényt, amit ezúton is nagyon köszönök. :)






Kiadó: Underground
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 412
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789631213997
Illusztrálta: ifj. Piller István


Fülszöveg:


John ​​Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. 

Holden Rose: A harmadik




Fülszöveg:

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban.
Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban. Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk!
Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

Véleményem:

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

Amikor olvastam erről a kisregényről, nagyon izgatott lettem. Nagyon vártam a megjelenését.





Fülszöveg:

1900 ​​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!
Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságok-ban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!
Eredeti megjelenés éve: 2016

Véleményem:

2016. szeptember 11., 12:09 - 2016. szeptember 11., 14:05
>
*
2016. június 29., 14:50 - 2106. június 30. 00:37
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633997949
>
*
Jaj, ez nekem annyira jól esett! Már nagyon hiányzott ez a sorozat! 
Pár mondat után, máris vissza tudtam zökkeni a történetbe.
Bár nem ért minden meglepetésként, így is kaptam meglepő csavarokat. Zseniális volt a bajuszos szál. Még ebbe a 88 oldalba is sikerült az Írónak egy kerek, jól kidolgozott és érdekes történetet írni. 
Bár ez csak egy kis szösszenet, mégis sok kutatómunkát jelenthetett, ahogy a sorozat többi része is. 
Nagyon tetszett! Nagyon szeretnék még ilyen történeteket olvasni! *.*
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Második olvasásra is nagyon tetszett. Imádom ezt a hangulatot és a csavaros nyomozást benne. :)

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Az első rész után, tűkön ülve vártam, hogy végre kézbe vehessem ezt a kötet is. Fortuna mellém állt és megnyertem a Blogturné Klub játékán. :)



Fülszöveg:

1900 ​​ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!
„Ez tényleg remek könyv, igazi minőségi szórakoztatás. Érdekes, izgalmas, hangulatos, olvasmányos. Remélem, lesz még sok része.” – meseanyu az előző részről, moly.hu
Eredeti megjelenés éve: 2015

Véleményem:


2016. március 23., 22:01 - 2016. április 2. 00:15
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
556 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633995426
>

*
Ez a könyv sokkal több csillagot érdemelne. Imádtam!!! 

Jól felépített, izgalmas, érdekességekkel van tele. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretek egy történelmi regényt, és lám, kedvenc sorozatot avattam.
A sok-sok valódi információ és létező személytől annyira valóságos és hihető lett számomra a történet! 
Meglepő volt számomra, hogy mennyire élveztem olvasni az akkori Magyarországról. 
A cselekmény pedig hihetetlenül tetszett! Nagyon izgalmas volt és olyan szépen összefutottak a szálak. A nyomozás minden szála alaposan kidolgozott és érdekes, amelyeket összerakosgatva egy remek végkifejletet kapunk. 
A szereplőket még mindig nagyon szeretem, most már a Bárót is megkedveltem. :) 
Izgatottan várom a 3. részt! Csak bírjam ki addig! :D
U.i.: Még mindig imádom a kis képeket a fejezetcímeknél.

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Nagyon tartottam ettől a könyvtől. A történelmi regényeket nem szoktam megkedvelni. Nagyon kevés kivétel van és nagy örömömre, ez a könyv a kivételek sorát gyarapítja. :) 




Fülszöveg:

Budapest, ​​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó
Eredeti megjelenés éve: 2014

Véleményem:


Beszerzés ideje: 2016. január 22.
2016. február 11., 21:53 - 2016. február 16. 00:35
 Könyvmolyképző, Szeged, 2015
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633734407
>

Ami először megfogott a könyvben, az a hangulata és a nyelvezete. Megmondom őszintén, általában a közvetlenebb stílusú könyvek szoktak tetszeni, amikkel gyorsan lehet haladni. Az elején kicsit meggyűlt a bajom vele, főleg a lábjegyzetekkel, de egy pár oldal után már belerázódtam és faltam a sorokat. Nem szeretek összehasonlítgatni könyveket, de valahogy mindig Agatha Christie jut eszembe az írásmódról. :)
Nagyon tetszett a történet. Izgalmas, érdekes csavarok vannak benne. Sikerült többször meglepnie az Írónak. Nagyon szeretem a krimiket és itt ez a szál nagyon szépen érvényesült. Igazából, a romantikus címkét nem is igazán értem, ebből nem nagyon kaptunk, de nekem nem is hiányzott a történetből. 
Hatalmas gratuláció a szerzőnek azért a háttérmunkáért és kutatásért, ami ehhez a regényhez kellett. Rengeteg munka lehetett ennyi adatnak utána járni. Az pedig, ahogy összeszövi a tényeket, a saját fantáziájával, egyszerűen zseniális!
Milit és Emmát természetesen hamar megszerettem. Mili egy igencsak bátor lány, aki talán kissé túlságosan is szabadszájú. Időnként bajba is keveredik ezért a tulajdonságáért. :) Emma szöges ellentéte Milinek, de kétségtelen, hogy benne is van kurázsi. Mindig sikerül kivágnia magát a szorult helyzetéből. A két lány szemszögét felváltva követhetjük nyomon, de időben kisebb elcsúszással, amely a könyv végére szépen összeér.
A Báróval még hadilábon állok. Még nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e. Nagyszerű koponya, az biztos, de a gondolkodásmódján lenne mit csiszolni.
Agáta mamát is hamar megkedveltem, ahogy a villa többi lakóját is. 
A végén legszívesebben azonnal olvastam volna a 2. részt. 
Nagyon vártam a folytatást, amelyet sikerült megnyernem a Blogturné Klub játékán! ^^ 

Bleeding Bride: A téboly kertje

Egy izgalmas történet, gyönyörű szavakba csomagolva. A borító pedig egyszerűen fantasztikus!




Fülszöveg:

Sikolya szólított, a lelke csalogatott ide. A múltadnak ma vége.
Szeretnék halott lenni. A kertedben saját véremmel festeni. Elegem van.
Az önsanyargatás sosem lesz megoldás. Menned kellene, míg megteheted.
Kihez beszélsz leveledben, hová tűnsz, mikor feljön a nap? Istenem, nem teheted ezt velem, fedd fel magad!
Miért kell mindent megnehezítened, mi oly könnyű lehetne?
Ki kell zárnom mindent a lelkemből, de a soraid nélkül már nem vagyok önmagam.
Kértem, hogy menekülj, helyette visszavágytál a pokol ölelésébe.
Nem kereshetem tovább holmi mesékben a megoldást. Ebből már nem kaphatok választ.
Nem sejtetted, hogy bár mögötted lépkedtem, mindig előtted jártam.
A homokszemek pörögnek. Indulnod kell, mert lassan késő lesz…
Eredeti megjelenés éve: 2015 

Véleményem: 

Bszerzés ideje: 2016. január 15.
2016. január 20., 14:35
 Underground, Budapest, 2015
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631226478
>

*
Ez a borító egyszerűen fantasztikus! Imádom az első pillantástól kezdve, ahogy a történetet is!

2* le kellett tennem grrrr, de szinte egyszerre olvastam el. Ez már mond valamit.
Annyi minden van ebben a könyvben! Le sem lehet írni mind.

Adott egy kékhajú lány és egy zseniális sorozatgyilkos, aki levelekkel bombázza az egyik újság kiadóját. Közben gőzerővel próbálják megtalálni őt. 

Az Írónő csodálatos szavakkal ruházta fel a könyvet. Még nem találkoztam ennyire szép fogalmazásmóddal. Nem csak a szavak jelentése számít, a sorok között is kell olvasni. A levelek… huh… bevallom néha újraolvastam őket, más szemszögből nézve, hogy vajon, mi bújik meg még bennük? 


Egyedi, érdekes, izgalmas volt! Szépen, egyenletesen válik egyre izgalmasabbá a könyv, annyira jól van felépítve. A végén pedig „minden a helyére került”. :)


Nagyon szerettem a szereplőket is. Lehet szeretni egy sorozatgyilkost? Igen, lehet. Lehet csodálni? Igen, lehet. :)


Biztosan újra fogom olvasni! Tudva a végét, kíváncsi vagyok, hogy milyen utalásokat nem vettem észre. A végét már újra is olvastam ma! :D
Köszönöm @Bleeding_Bride, hogy elmerülthettem ebben a világban. Imádtam!