Clélie Avit: Itt vagyok

Nagyon érdekesnek találtam a fülszöveget, de kicsit tartottam is tőle a tartalma és az oldalszáma miatt. 

Végül megvettem egy molytól, akitől időnként átvándorol hozzám pár kötet, hibátlan állapotban. Aztán csak várt a polcon, míg nem közös olvasás címszó gyanánt egy másik mollyal végül elkezdtünk.

Ha azt mondom, hogy még egy Most olvasom bejegyzést sem sikerült megejtenem, mert 1 nap alatt elolvastam, az mond valamit?

Clélie Avit: Itt vagyok

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 208

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789633990933

Fordította: Burján Monika

Fülszöveg:

Elsa nem érez hideget, szomjúságot, éhséget. Egy hegymászó baleset után kómába zuhanva, hónapok óta érzéketlenül fekszik egy kórházi ágyon. Illetve nem teljesen érzéketlenül.

Hall.

Csak ezt senki sem tudja.

Thibault az édesanyját kíséri be a kórházba az öccséhez, ő viszont nem hajlandó bemenni hozzá. Neheztel rá a halálos balesetet miatt, amit okozott. A kórházban bolyongva véletlenül Elsa szobájába téved. Ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér…

Véleményem:

2017. február 26., 08:56 → 2017. február 26., 22:54
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633990933 · Fordította: Burján Monika

"Itt vagyok."

Eleinte nem voltam kibékülve a borítóval, egy kicsit ez is benne volt, hogy nem voltam biztos a megvételében, de most is, mint mindig, a valóságban sokkal szebb, és a könyvet elolvasva, értem is. :)

Bizony, nehezen szántam rá magam, hogy elkezdjem és igazából nem tudom, miért halogattam. Talán tartottam tőle, hogy valami nyálas tündérmese lesz. Ehhez képest, már az első oldalakon bele merültem és nagyon nehezen tettem le, de a család ugye bár... :)

"Albérletben lakom a saját testemben."

Elsát hamar megszerettem. A történet elején kiderül, hogy kómában fekszik és kizárólag a hallása működik. Elmeséli a balesetét és igen hatásosan teszi. Clélie Avit nagyon jól megfogalmazta, milyen lehet a tested börtönében élni. Amikor  nem engedelmeskedik egyetlen porcikád sem az akaratodnak, hallod a szeretteidet és képtelen vagy reagálni rá, csak a gondolataid vannak, amit nem hall senki. Kénytelen vagy elviseli, hogy mások gondoskodnak rólad. Ruháznak, fürdetnek, fésülnek...

"Mit ér az olyan élet, amikor csak kapni tudunk, de adni egyáltalán nem?"

Thibault sem épp élete fénypontját éli. Az öccse olyan baleset okozója, amit nem tud megbocsátani neki, látni sem bírja, ráadásul a kapcsolatok terén is vakvágányra jutott. Bár talán kissé depressziós karakternek tűnik, csak nagyon magányos. Ezzel együtt megszerettem őt is. Szerettem, ahogy Elsához viszonyult, ahogy küzdött érte, a gondolkodás módját,  ahogy a keresztlányával viselkedett, az érzéseit, ahogy megélte és elfogadta őket. Talán nyálasan hangzik, de egyáltalán nem volt az.

A mellékszereplők is mind más-más személyiség. Julient és családját szintén hamar megszerettem. Igaz barátok és tökéletes kis család. Nagyon aranyosak voltak.

Azt hinné az ember, hogy a történet csak egy kómába esett nő és egy férfi szerelméről szól, de ez a kötet ennél sokkal több. A 208 oldalba rengeteg érzelem szorult: bánat, keserűség, megkönnyebbülés, szeretet. Ugyanakkor ott a küzdelem, tanulság és egy csipenyi humor is. 

Olyan témákat boncolgat, mint az, hogy mikor hagyjunk elmenni valakit és meddig bízzunk a javulásban. Hogyan viselkedhet a környezet egy ilyen szituációban?  Hogyan gondolkodnak az orvosok? 

Elsa élni akarása példaértékű. Küzd azért, hogy meggyógyuljon. Nem adja fel, pedig a helyében nyílván sokan megtennék és ki hibáztathatná? 

Végigkísérhettük a próbálkozásait, ahogy igyekezett visszavenni az uralmat a teste felett. Nem történt csoda, egyik pillanatól a másikra, ami kifejezetten tetszett. 

A kötet végét elolvastam egymás után 4*... igen 4*. Nagyon féltem és izgultam, mi lesz a történet vége és annyira, de annyira szorítottam Elsának és Thibaultnak! Összeszorult a szívem.

Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, de ha igen, lecsapok rá az elsők között. 

"Mindenkinek van szíve, Thibault. Csak éppen azt kellene tudni, mihez kezdünk vele."

Igen, egy kicsit meseszerű a szerelmi szál, de tudjátok mit? Nem érdekel, mert annyi mindent adott ez a történet és annyira jó volt belemerülni, hogy elhittem olvasás közben: létezhet. Nekem pedig ennyi elég, hogy ez ne számítson.

Újraolvasós, nem kérdés.