Carrie Cooper: A szemtanú [Értékelés]

Már egy ideje szemmel tartottam ezt a könyvet, az Álomgyár Angyalai turné pécsi állomásán pedig volt szerencsém élőben látni és meghallgatni a szerzőt. Azóta még inkább kíváncsi lettem erre a történetre. 


Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 416
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155692055


Fülszöveg:

Ki ne várná repesve, hogy beteljesíthesse gyermekkori vágyát?
Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak?
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.

Carrie Cooper kalanddal, érzelemmel, humorral és váratlan fordulatokkal teli története során végigizgulhatjuk, hogy egy teljesen hétköznapi lány mit tesz olyan cseppet sem mindennapi helyzetek sodrásában, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét.




Véleményem:


2017. augusztus 18., 12:33 → 2017. augusztus 20., 13:02

 Álomgyár, 2016
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692055


"Most aztán megkapta a kalandot, amire vágyott: egy nap leforgása alatt kétszer akarták lepuffantani, meg akarták fojtani, és ráadásként még jól össze is zúzták. Ennyi még James Bondnak is sok lenne!"


A borító hamar megfogott, van egy fajta hangulata, ami nagyon megtetszett. A címmel együtt már igen hatásos. Ránézésre is látszik, hogy egy krimiről van szó. Pontosabban egy romatikus kimi, de egy biztos, nem az az andalgós, romatikus féle, pörögnek az események. 
Azt gondoltam, elleszek ezzel a 416 oldallal egy darabig,  mert nem vagyok gyorsolvasó alkat, de szerencsére volt rá időm, mert amint tudtam, csak olvastam.


Főszereplőnk Lili Green, egy átlagos, hétköznapi nő, az ő szemszögéből olvashatjuk a történetet. Unalmas, szürke mindennapjait éli, egy irodában dolgozik. Aztán úgy dönt, hogy elindul egy 2 hónapos utazásra. Végre világot akar látni, kiszakadni a mindennapokból. Már minden készen áll az útra, de a főnöke még megbízza munkával. Épp az utolsó munkanapját tölti vasárnap, hogy mindent elkészítsen a szabadsága előtt, amikor belebotlik egy gyilkossági kísérletbe. Ekkor még fogalma sincs, mibe keveredett bele és micsoda kalandok várnak még rá. Nem elég, hogy a legveszélyesebb bérgyilkos vadászik rá, de belecsöppen egy másik ügybe is, ami nem kevésbé veszélyes és izgalmas. 


Amíg Lili és a rá vigyázó 2 FBI ügynök igyekeznek megmenteni az életét, miközben a saját ügyükben is nyomoznak, kapcsolatok szövődnek. Carrie Cooper szépen megcsavarta ezt a szálat is, azt hinnéd, magától értetődik, hogy ki, kivel, milyen kapcsolatba kerül, aztán kiderül, hogy rosszul gondoltad és nekem nagyon tetszett ez az elgondolás.

Hamar megkedveltem Lilit. Bár nem értettem egyet minden döntésével, de ettől még nem csökkent a szememben. Szerettem, hogy kiállt magáért, hogy nem félt küzdeni. Amikor kezdett nagyon elkenődni, azt is meg tudtam érteni. Számomra pont ezért volt élethű. Azok után, amiket átélt, elég életszerűtlen lett volna, ha egyáltalán nem lesz magányos és szomorú. 
Ahhoz nagyon értett, hogy bajba keverje magát, bárhová ment, bármit csinált vagy mondott, csak nagyobb veszélybe került. Mindezt úgy, hogy megvan a magához való esze. Egyszerűen sikerült folyton beletenyerelnie valamibe.


"Ő csak egy hétköznapi lány, hétköznapi reakciókkal, és már így is elég csapást kellett elviselnie az elmúlt napokban, hetekben."


Akadtak még szép számmal szereplők, ügynökök, bűnözők vegyesen. Carrie nagyon szépen kidolgozta őket, ahány szereplő, annyi személyiség.  


A 2 FBI ügynök, mint a tűz és víz. Zack olyan, mint egy legjobb barát, John pedig folyton fortyogó időzített bomba, de mindketten kedvelhető karakterek és tökéletes társai egymásnak.
Aki viszont a legjobban belopta magát a szívembe, az Nikosz volt. Bizony, egy nyomozás központjában álló célszemély. Általában, a jó fiúkat szoktam megkedvelni, hogy most mi történt? Ha elolvassátok, megtudjátok! ;)


Nem elhanyagolható a helyszín sem. Luxus villák, luxus jachtok és nem utolsó sorban a Seychelle szigetek, Mauritius... Hm....

A történet kellőképpen csavaros, mind a romantikus, mind a krimi szálat tekintve. Motoszkált bennem 1-2 dolog, de a végkifejletre egyáltalán nem számítottam, sikerült meglepnie a szerzőnek. Tetszett, hogy nem tudtam, mikor, mire számíthatok. A szálak szépen összefutottak a végén és bár krimiről van szó, akcióból, izgalmas jelenetből és egy kis humorból sincs hiány.


"– Fejezzétek már be! Olyanok vagytok, mint a rossz házasok. Állandóan marjátok egymást. Lehet, hogy tényleg mindkettőtöknek jót tenne, ha egyszer tényleg összeraknátok, amitek van, és akkor talán nyugodt légkörben tölthetnénk a napjainkat."




Október végén érkezik a folytatás, én pedig nagyon kíváncsi lettem, milyen zűrbe keveredik ismét Lili Green. :)




Köszönöm szépen a szerzőnek és az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése