Kiadó: GABO
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 348
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634061397
Fordította: Szabó Luca
Fülszöveg:
Clare Mackintosh
Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.
Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat…
De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.
Van, ami nem maradhat örökké titokban.
Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije.
Véleményem:
2017. május 18., 19:06 → 2017. május 21., 00:32
GABO, Budapest, 2016
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634061397 · Fordította: Szabó Luca
Figyelem! Nyomokban cselekményleírást tartalmaz!
Amint megláttam ezt a könyvet, tudtam, hogy kell nekem, annyira tetszett a borító, a cím és a fülszöveg. Ránézek és az egész olyan hátborzongató, pláne az ajánlással a hátulján, hogy úgy gondoltam, nagyon fogok izgulni olvasás közben. Sajnos, csalódnom kellett. Sem történetileg, sem pedig hangulatban nem azt kaptam, amit vártam.
Az alapgondolat nagyon is jó volt, de sajnos a kivitelezés már nem tetszett. Mivel én borzongásra számítottam és ezt nem kaptam meg, így a könyv közepe felé nagyon kezdtem mérges lenni. Eleinte nem értettem miért, de aztán rájöttem. Kicsit úgy érzem, félre lettem vezetve, de kezdjük az elején.
Norat meghívják a 10 évvel ezelőtti barátnőjének a leánybúcsújára, amiről kiderül, hogy egy erdő közepén lévő házban tartják. Maga a ház elég érdekes, mert üvegfalak veszik körül. Már alapvetően el sem akar menni, mert 10 éve nem beszéltek, de végül mégis igent mond annak ellenére, hogy az esküvőre nem hívják meg... Itt még úgy gondoltam érdekes lesz és majdcsak választ kapunk a logikátlan eseményekre is. Elkezdődik a leánybúcsú, amit őszintén szólva, nagyon untam. A könyv feléig semmi sem történik. Unalmas bulizás, unalmas párbeszédek, még unalmasabb visszaemlékezések Nora 5 éves korába... A szereplők idegesítőek voltak, Nora vagy rókázott vagy elájult, a 10 évvel ezelőtt történt dolgok miatt. Most komolyan... 10 év alatt képtelen volt elfogadni, ami történt és továbblépni? Mennyire életszerű az, hogy egyszerűen lelép valaki onnan, ahol él és Ninán kívül senkivel sem tartja a kapcsolatot? Az emberek nem tudják meg az okát, a saját édesanyja sem? Komoly? Nina mindenkit csak kritizált, mindenért beszólt, Flo mindenen bőgött vagy hisztizett, teljesen elmeháborodott, Tom alapból unszimpatikus volt, egyszerűen csak kirakatdísz. Melanie volt az egyetlen szereplő, aki nem irritált, de ő hamar kiszállt a képből. Tulajdonképpen senki sem érezte jól magát, nem is ismerték igazán egymást és nem is kedvelték meg, de azért ott maradtak... Adott Clare, a suli menő lánya, aki mindig népszerű és mindent elér, amit akar. Az ő leánybúcsúját tartják és senkinek sem tűnik fel, hogy nem azokkal tartja, akik igazán számítanak neki és alig vannak, pedig mindenki szereti, körülrajongják az ismerősök? Egy szereplőnek sem fordul meg a fejében, hogy miért?? Annyira logikátlan, hogy ordít, de sebaj, a végén megmagyarázza, csak a szereplőknek nem jut eszükbe gondolkodni. Nora ugyan felveti, hogy miért pont ő, de ő sem lát tovább az orránál. Ennyi unszimpatikus karakterrel nem találkoztam még egy könyvben sem.
A ház... ez egy nagyon jó gondolat volt, de sajnos egyáltalán nem volt kiaknázva. Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Sokkal többet vártam ettől a száltól és csalódnom kellett.
A másik problémám maga a könyv szerkezete volt. 2 szálon fut a cselekmény, ami gondolom a feszültséget hivatott növelni, de engem csak megzavart. Az egyik a leánybúcsú, illetve ami előtte van, a másik egy baleset és az utána következő események. Az elején teljesen meg voltam zavarodva, hogy akkor most melyik mikor történik, semmi utalás, semmi jelzés. Menet közben világosodtam meg, hogy akkor most mi is van, és ezzel az Írónő el is rontotta a lényeget, mert tudtam, hogy túléli a főszereplő, így már nem is kellett izgulnom érte. Ezt a végén kicsit sikerült megmenteni, de addigra már elment a kedvem teljesen a történettől. Amikor végre beindultak az események a leánybúcsún, hopp, ismét a kórházba ugortunk és megindult a nyomozás. A leánybúcsú idejéből innentől kezdve csak visszaemlékezéseket kapunk, ami akár jó is lehetett volna, ha nem darabolódik fel ennyire. Mire beleéltem volna magam a történésekbe, mindig megszakad és ismét a kórházban voltunk. Hangulatromboló volt. Krimiként megállja a helyét, de így nem tudtam még csak borzongani sem, pedig többnyire éjjel olvastam... Ami tetszett az az, hogy gyorsan lehetett haladni vele és a végkifejlet végül érdekesre sikerült. Ha úgy veszem kézbe, hogy krimit olvasok, a könyv második fele még tetszett is volna, de így sajnos már kedveszegetten haladtam tovább...
Őszinte leszek, egyáltalán nem éreztem félelmet, sem feszültséget, sőt még csak meg sem hatott, nem szerettem a szereplőket, nem tetszett, ami ki lett hozva ebből a történetből, mert többet is ki lehetett volna. Annyi lehetőség lett volna egy ilyen házban és alig történik valami, ennyi erővel lehetett volna egy átlagos ház is. Legalább 1 ember vagy állat tényleg benézhetett volna azokon az üvegablakokon, ha már folyton azt sugallta az Írónő, hogy bárki leskelődhet...
Amiért viszont leginkább mérges vagyok, hogy egy egyszerű krimit kaptam egy pszicho-thriller helyett. Szeretem a krimiket, nagyon is, de nem ezt sugallta a könyv kinézete és az ajánlás. Azért vettem kézbe, mert izgulni szerettem volna, borzongani, félni és ebből semmit sem kaptam... Így felmerült bennem a kérdés, hogy azért nem tetszett, mert félre lettem vezetve vagy nekem ennél már több kell, hogy félelmetes legyen... Nagy kár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.