Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó [Értékelés]

Ad egy: Hogy lehet így vége???

Ad kettő: Hála az égnek, hogy lesz folytatás.

Ad három: Hol a következő rész? Idevelemoströgtön!

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 702
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789633734186

Fülszöveg:

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Véleményem:

2017. szeptember 25., 19:48 → 2017. október 6., 00:46Könyvmolyképző, Szeged, 2016
702 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633734186

"– A jó detektív nem engedheti meg magának, hogy esendő ember legyen."

Érdemes rólam tudni, hogy sosem szerettem a történelmi regényeket. Agatha Christie törte meg elsőként a jeget, ugyanis az ő könyveit imádom. Aztán jött Böszörményi Gyula az Ambrózy báró eseteivel és tarolt. Sosem gondoltam volna, hogy nagy kedvenc lesz egy ilyen történet és most mégis úgy vagyok vele, hogy ha elfogy a sorozat, nagyon el leszek kenődve. Bár már tavaly előrendeltem és alig vártam, hogy kézbe vehessem, sokáig halogattam az olvasást. Egyrészt, mert többen írták, hogy csúnya függővége van (Ejnye!), másrészt, nem akartam, hogy búcsút keljen mondanom ennek a történetnek. Tipikus molyprobléma. :))

Nagyon tetszik az egységes stílus a borítóknál. Talán ennek a kötetnek a borítója tetszik a legjobban a sorozatból. A Bitó és borostyán borítója vetekszik csak vele. Nem tudok dönteni közöttük. :)

Történetünk ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Most eltekintek a cselekményleírástól, mert bármit írok, úgy érzem, spoileres az előző részekre, ezeket pedig igyekszem elkerülni. Legyen elég annyi, hogy Mili ismét keresi a bajt és meg is találja, nem is egyszer. :) Folytatódik a nyomozás Emma ügyében, ismét gyilkosság tanúi leszünk és veszélyből sincs hiány. Eközben Mili is igyekszik kifürkészni a báró titkait, nem riadva vissza semmitől. Makacssága már-már elképesztő méreteket ölt. A kitartása nemes dolog, de itt már kissé túlfeszítette a húrt, ami sokszor épphogy nem fordult tragédiába. Mindezek ellenére, Mili kisasszony egyszer csak elkezdett felnőni és érettebben viselkedni.

"Ahogy előre sejtettem, az ajtó zárva volt. No, de mire való a könnyen hajlítható hajtű, amivel az ember leánya nem csak csinos kontyot, de – ha ügyes, és előzőleg bizonyos bárókhoz járt stúdiumra – sok minden mást is képes megbirizgálni?"

A morc bárónk a szokásosnál is titokzatosabb és morcosabb arcát öltötte magára. Időnként már-már kezdtem elhinni, hogy tényleg ennyire szívtelen. Igyekezett kordában tartani Milit, egyben tanítani is próbálta, közben pedig Emma ügyre is pontot akart tenni. Egy kissé úgy tűnik, túlvállalta magát, de vajon elérte a kitűzött céljait?

"Vannak olyan pillanatok az életben, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni vagy orrba verni volna-e jobb. Ez is ilyen pillanat volt, ami azonban oly gyorsan röppent tova, hogy nekem sem egyikre, sem másikra nem maradt érkezésem."

A tabániak, nevezetesen: Mári, Fecska és Anna, egyre jobban belopják magukat a szívembe, mindhárman más-más egyéniség, mégis imádni valóak. Annáról egy kicsit kevesebb szó esett, de ettől függetlenül, őt is kedvelem. Fecska igazi, talpraesett nő, aki tudja, hogy mit akar. Szép volt, amit Miliért tett. Mári pedig egyszerűen Mári. Ki ne szeretné ezt az aranyos, harcias, butuska kislányt?

"Begyön az ajtón egy snájdig férfi, mire a jány esze huss, kiugrik előle az ablakon, oszt szer'usz világ, messze inal. Hajjaj, bárcsak mán én is meghibbanhatnék kicsit attól a mézes szerelemtől!"

Akadnak még szívet melengető szereplők, úgy mint  Terka néni, Gáspár bácsi, vagy Isti. Szegény Vilit nagyon megsajnáltam. Nem lehet őket nem szeretni. Agáta mama pedig egy bölcs jó tündér. Ugyan nem szól a fiatalok dolgába, de igyekszik őket a helyes útra terelni és támogatni. Mindenkinek ilyen barátnőt kívánok, mint Erdős Renée, és megismerkedhetünk közelebbről Pest Rózsájával is, aki igencsak összetett személyiség.

A történet maga ismét briliáns, szomorkodunk, mosolygunk, izgulunk és együtt gondolkodunk a szereplőkkel, hogy megfejtsük a rejtélyeket. Fordulatokból kapunk bőven, sok mindenre gondoltam, de ilyen végkifejletre nem számítottam. 1-2 dolgot ugyan megsejtettem, de csak halványan bizonyosodott be. Nagyon szeretem a fel-fel bukkanó humort, Mili és Richárd szócsatáit, Márika "bölcsességeit".

A kötet vége viszont borzasztó gonosz, ilyen függővég után én nagyon félnék az olvasóktól. :D Ilyet nem lehet csinálni. Nem ér....

Sokan megtették már helyettem, én is minden résznél leírtam, de egyszerűen muszáj itt is megemlíteni, hogy fantasztikus az a kutatómunka, amit az író véghez vitt. Imádom, ahogy a tényeket keveri a kitalált történettel. Oly könnyen hiteti el az olvasóval, hogy ez pontosan így történt, mintha egy megtörtént eseményről olvasnék. Én pedig hagyom, hogy elhitesse velem.

Összességében, imádtam ezt a részt is. Annyira örülök, hogy van még egy Bitó és borostyánom, amit picit még tartalékolok az illúzió kedvéért. (Olyan jó érzés, hogy van még mit olvasni.) Rettentően várom a folytatást, ami sajnos, az utolsó része lesz ennek a fantasztikus sorozatnak. Bízom benne, hogy a befejezés után is valamilyen módon még találkozhatunk a szereplőkkel.

"– Hányszor kértem már, Mili, hogy ne kóricáljon folyton szanaszét? Mégis mit gondol, meddig bírom erővel, hogy furton fúrt megmentsem magát?
– Amíg figyel rám és megteszi – feleltem csendesen –, nincs félnivalóm, Richárd. Azután pedig… Hát kit érdekel, hogy mi lesz azután?"

~